fbpx

Az elektromos rollerekkel kapcsolatban a héten felmerült pár kérdés a héten és ezekre a kérdésekre kapott parlamenti válaszban leírtak alapján KRESZ szerint segédmotoros kerékpárnak minősítették az utcán bárki által használható elektromos rollereket. A szakemberek között is vita tárgyát képezte, az elektromos roller, hogy valóban segédmotoros kerékpárnak számít, és többen rávilágítottak arra, hogy valójában erre a járműkategóriára nincs szabályozás. Abban az esetben, ha a Rendőrség a belügyminiszteri kijelentés alapján elkezdi büntetni az elektromos rollerrel közlekedőket az több ezer saját rollerrel közlekedő budapestit valamint Lime felhasználót is érintene.

PÁRIZSBAN ELHAGYOTT LIME-OK – Szerzői jogok REUTERS/CHRISTIAN HARTMANN

Az index.hu munkatársai felkeresték a 300 elektromos rollerrel rollermegosztó szolgáltatást végző Lime Magyarországot, hogyan készülnek fel az esetleges rendőrségi ellenőrzésre, adnak-e sisakot a felhasználóknak, megkövetelik-e a jogosítványt, vállalnak-e jogi felelősséget, ha a roller miatt megbüntetik a felhasználóikat, vagy egyszerűen levonulnak a budapesti piacról. 

Tóth Tamás, a Lime magyarországi képviselője az index.hu-nak azt mondta, hogy az egyetlen általuk ismert, elektromos rollerre vonatkozó (uniós) jogszabály alapján nem tartanak szükségesnek semmilyen lépést, eszerint ugyanis az elektromos roller biztosan nem segédmotoros kerékpár.

Nem adnak külön sisakot, nem kérnek jogosítványt, nem szerelnek még egy féket, indexet a rollerre, és alapvetően a kerékpárutat javasolják a közlekedésre (ahol a KRESZ szerint egyébként segédmotoros kerékpárok nem közlekedhetnek). És nem vállalják a jogi felelősséget, ha a fenti okok miatt megbüntetnék a felhasználóikat, mert álláspontjuk szerint annak nincs jogalapja.

Tóth Tamás elmondta, úgy tudják, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium elkezdett dolgozni a szabályozáson, amit szívesen segítenének a tapasztalataikkal. Jelenleg a Lime a bérléshez szükséges telefonos applikáción keresztül a KRESZ alapinformációkat ismerteti a felhasználókkal, valamint azt ha az időjárás miatt veszélyessé válik a közlekedés. Ilyenkor egyébként csökkentik a kihelyezett rollerek számát is, amit eleve az utazási szokásokhoz és az időjáráshoz szabnak.

Tóth szerint az iskolakezdés óta kiderült, hogy nemcsak a szűk belvárosban van igény a rollereikre, hanem külsőbb részekről, Óbudáról vagy Kelenföldről is jönnek be többen. Nagy szerepet szánna a cég a rollereknek a metrópótlásra is, főleg a hamarosan elkezdődő középső, belvárosi metrószakasz felújítása idején. Méréseik szerint a felhasználók túlnyomó többsége, 70 százaléka budapesti, azaz nem turista, közülük több mint fele arányban vannak az aktív felhasználók, akik naponta legalább kétszer rollereznek.

A Lime az elmúlt hónapokban több önkormányzattal is tárgyalt, köztük az V. kerülettel is, ahonnan végül kitiltották a rollereiket. Mint Tóth Tamás közölte, alapvetően nem is a dokkolóállomások felállítása volt a fő probléma – bár a Lime szabadságát épp a szabad elhelyezés adja szerinte, meg hogy nem igényel jogosítványt -, hanem az, hogy a kerület nagyon lecsökkentette volna a rollerek sebességét. 

Szoftveresen a Lime meg tudja oldani, hogy meghatározott körzetekben a rollereknek kisebb legyen a végsebessége, Szófia egyes részein például csak 8 km/órával enged az elektronika gurulni, de Tóth elmondása szerint az V. kerületben még ennél is kisebb sebességet szerettek volna, aminek már egyszerűen nem lett volna értelme.

Forrás: index.hu

NSZ sajtó