fbpx
Itt a lista a következő budapesti építkezésekről, jön a dugódíj is

Az 1-es villamos meghosszabbítására már 2025-ig sor kerülhet, a 2-es metrót viszont valószínűleg 10 éven belül nem kötik össze a HÉV-vel, és a 3-as és a 4-es metrót sem fogják egyhamar meghosszabbítani.

Elfogadta a 2030-ig szóló fővárosi közlekedésfejlesztési stratégiát, a Budapesti mobilitási tervet (BMT) a Fővárosi Közgyűlés szerdán. A tervet 21 igennel, 1 tartózkodás mellett fogadta el a testület.

A terv három forgatókönyvet határoz meg: az alacsony (300 milliárd) forráskeretre, a közepesre (600 milliárd) és a teljes forráskeretre (950 milliárd) vonatkozó forgatókönyvet. Alacsony forráskeret esetén a javasolt projektcsomagba 34 projektet, közepes forráskeret esetén 35-öt, a teljes forráskeret esetén pedig 41 projektet ütemeznek.

Az Index szúrta ki, hogy mindhárom forgatókönyvben szerepel ugyanakkor „A fővárosi személyforgalmi behajtási díj rendszer bevezetése és kapcsolódó infrastruktúra beruházások” sor, vagyis a dugódíj bevezetése és az ehhez szükséges infrastruktúra kiépítése is. Erre mindhárom forgatókönyvben 3,3 milliárd forintot irányoznak elő, és a 2021-2025 közötti időszakra teszik. A tervben emellett megjegyzik azt is, hogy a behajtási díj

nem feltétlenül kordonos határvonalat jelent, hanem a korszerű technológia alkalmazásával térben és időben differenciált tarifarendszert.

Hogy ez pontosan mit jelent, az nem derül ki a szövegből.

A tervben emellett a már eldöntött projektek listáján szerepel a többi mellett

  • az elektronikus, időalapú jegyrendszer és kapcsolódó új tarifarendszer bevezetése a közösségi közlekedésben,
  • az 1-es villamos vonal meghosszabbítása az Etele térig,
  • a Déli összekötő vasúti Duna-híd átépítése,
  • a 3-as metróvonal infrastruktúrájának rekonstrukciója,
  • a Hungexpo területének közlekedésfejlesztése,
  • a Pasaréti út komplex szemléletű felújítása,
  • a Lánchíd és a villamos- és közúti aluljáró felújítása, a Blaha Lujza tér, valamint az Orczy tér és a Széna tér felújítása.

További projekt a budai Váralagút felújítása, a Petőfi híd felújítása, P+R parkolók ütemes megvalósítása, valamint villamos- és trolibusz-járműpark megújítása.

Az alacsony forráskeretre vonatkozó forgatókönyvben, a 2021 és 2025 között megvalósítandó beruházások között szerepel

  • az integrált menetrend és menetdíjrendszer kialakítása, a BKK, MÁV, Volán szolgáltatásainak harmonizálása,
  • az 1-es metróvonal (millenniumi földalatti vasút) korszerűsítése és meghosszabbítása, valamint a járműfejlesztése,
  • a 3-as metróvonal állomásaihoz kapcsolódó gyalogos aluljárók és felszíni kijáratok rekonstrukciója
  • a Kossuth Lajos utca és a Rákóczi út közterületi megújítása,
  • a pesti belvárosi Duna-part Kossuth tér és Fővám tér közötti szakaszának megújítása,
  • a Nagy Lajos király útja fejlesztése,
  • városi és elővárosi hajók és kiszolgáló létesítmények fejlesztése, 
  • a 3-as villamosvonal meghosszabbítása a Kassai téren át észak felé és a Szegedi úti felüljáró megépítése,
  • a közbringa-rendszer továbbfejlesztése, egybefüggő városrészek biciklisbarát fejlesztése, átjárható, biztonságos kerékpárforgalmi főhálózat kialakítása a Hungáriagyűrűn kívül és belül, illetve a Szilas-patak menti bicikliút fejlesztése,
  • a XXII. kerületi Városház tér fejlesztése,
  • a csepeli autóbuszállomások megépítése.

A 2026 és 2030 között megvalósítani javasolt projektek alacsony forráskeret esetén – a többi mellett – a következők:

  • a Nagykörút komplex keresztmetszeti felülvizsgálata,
  • a körvasút menti körút kialakítása,
  • egy csepeli gerincút kialakítása,
  • a budai belvárosi Duna-part megújítása,
  • a Külső Bécsi úti villamosvonal meghosszabbítása (Vörösvári út–Aranyvölgy),
  • műegyetemi villamosvonal kialakítása a fonódó meghosszabbításával,
  • a 2-es villamos vonal déli meghosszabbítása, a 2-es és 24-es villamosok összekötése, valamint a 2-es villamosvonal rekonstrukciója,
  • a 42-es villamos vonal meghosszabbítása a Gloriett lakótelepig,
  • valamint egy józsefvárosi villamos-kocsiszín kialakítása.

A 2-es metrót és a gödöllői HÉV-et csak közepes forráskeret esetén kötnék össze a 2021 és 2025 közötti időszakban, alacsony forráskeret esetén ez 2031 utánra csúszna.

A tervbe bekerült a 3-as metró meghosszabbítása is Káposztásmegyerig, de ez alacsony forráskeret esetén csak 2031 után valósulhatna meg, közepes forráskeret esetén 2026 és 2030 között, teljes forráskeret esetén viszont már 2021 és 2025 között.

A 4-es metró nyugati meghosszabbítása csak a teljes forráskeret esetén került be a 2026 és 2030 között javasolt projektek közé, máskülönben 2031 utánra csúszna a megvalósítás.

A terv szerint az eldöntött projektek és a megvalósításra javasolt fővárosi intézményrendszer által kezelt projektek teljes beruházási költségigénye 2030-ig forgatókönyvtől függően körülbelül 1175-1818 milliárd forint. Ezt egészítik ki az állami eldöntött projektek 310 milliárd forint, valamint szintén az állami szervezetek által kezelt további fővárosi relevanciájú fejlesztések köre, közel 2500 milliárd forint nagyságrendben.

A forgatókönyvek konszolidált „CBA eredményei” alapján a leghatékonyabbnak az alacsony forráskeretre vonatkozó forgatókönyv megvalósítása bizonyul – áll az előterjesztésben.

Forrás: hvg.hu