000 1FO2I8

Fontosabb részletek:

  • Este hét óra előtt kigyulladt a párizsi Notre-Dame-Székesegyház.
  • A hatóságok megerősítették, hogy balesetről és nem szándékos gyújtogatásról van szó.
  • A közel nyolcszáz éves épületben keletkezett kár hatalmas.
  • Beomlott az épület csúcsa, és az egyik torony felé terjednek a lángok.
  • Több mint ezer lakót evakuáltak a környékről, a tűzben nem sérült meg senki.
  • A katolikus egyház vezetői már tavaly sürgették a felújítás.

Lángol a Notre-Dame Székesegyház Párizsban, a katedrális felső része gyulladt ki, komoly füstfelhőbe burkolva az épületet. Az eddigi információk szerint este 7 óra előtt pár perccel a katedrális felújítása közben kaphatott lángra valami. Helyszíni beszámolók szerint este nyolc óra előtt néhány perccel beomlott az épület csúcsa, a négyezeti huszártorony. (Ez a hossz- és kereszthajó találkozása felett álló faszerkezetű, francia gótikára jellemző “kistorony”.)

Az AP hírügynökségre hivatkozva azt írja a Figaro, hogy a tűzoltók egyelőre nem biztosak benne, hogy meg tudják állítani a tűz terjedését. A BFM TV-nek a helyszínen a tűzoltók egyik parancsnoka azt mondta, hogy a következő másfél óra kulcsfontosságú lesz.

Ezer lakót evakuáltak

Több francia hírforrás után a hatóságok is megerősítették,

hogy balesetről van szó, és nem szándékos gyújtogatásról.

A párizsi ügyészség nyomozást indított a tűz keletkezésének kiderítésére, írja a Libération. A helyszínen négyszáz tűzoltó dolgozik, munkájukat egy helikopter és egy drón segíti. A Notre-Dame szóvivője korábban azt mondta, hogy a teljes fa belső szerkezet lángol, az AP szerint este kilencre a tűz átterjedt az egyik toronyra is. 

Az AP szerint a Donald Trump által javasolt vízet permetező repülőkön kívül a francia hatóságok minden eszközt bevetnek a tűz megfékezéséhez. A repülőket azért nem használják, mert egy ilyen tűznél attól tartanának, hogy a víztől is beomolhatna az egész tetőszerkezet. 

“Nehéz tűzként” jellemezték a tűzoltók a tüzet, mondván, nehéz oltani, a lángok gyorsan terjednek. “A kollégáim kétségkívül azt akarják, hogy bejussanak az épületbe, de cél az is, hogy senki ne haljon meg közülük” – nyilatkozta egy tűzoltó a Figarónak.

A füstöt a szél Párizs déli része felé fújja, az Eiffel-torony irányába. Szemtanúk szerint a füstöt inkább látni lehet, mintsem a levegőben érezni. A rendőrség a környéket kiürítette, nagyjából ezer ott lakót evakuáltak, valamint mindenkit arra kértek, hogy kerüljék a mentés ideje alatt a környéket. Francia lapok szerint a környező utcákban kaotikus a helyzet, néhány utcát a tűzoltóknak kell blokkolniuk. Máshol rendőrök próbálják megakadályozni, hogy a kíváncsiskodó emberek, akik videóznak, fotóznak, közel menjenek az épülethez. 

Az emberek az utcán sírnak, illetve döbbent csendben nézik a lángok pusztítását. Egy szemtanú azt mondta a CNN riporterének azt mondta: Párizs a katedrális nélkül nem ugyanaz Párizs többé. Helyszíni beszámolók szerint a környéken egyre sűrűbben szakítja meg, ahogy a tömeg térdeereszkedve szent éneketet énekel.

Egy külön alakulat menti a műalkotásokat

Emmanuel Grégoire, Párizs alpolgármestere szerint “kolosszális kár” érte a katedrálist, miután beszakadt a csúcsa. Egy különleges alakulat dolgozik azon, hogy minden lehetséges műalkotást a lehető legteljesebb formában meg tudjunk menteni. A Notre Dame szóvivője szerint a szent tárgyak nincsenek veszélyben, egy pap is azt mondta a Libérationnak, hogy sikerült megmenteni a műtárgyakat.

Emmanuel Macron, francia elnök lemondta az estére tervezett beszédét az esetre hivatkozva. Az elnök a sárgamellényes tüntetőkhöz intézett volna beszédet az egyik TV csatornán, azonban a helyszínre sietett, ahol a párizsi főügyész mellett Anne Hidalgo polgármester, Edouard Philippe kormányfő, valamint felesége Brigitte Macron társaságában várja a fejleményeket.

Az elnök első nyilatkozatában szörnyűségnek nevezte az esetet. Később a Twitterén a következőket írta: 

Lángokban a párizsi Notre-Dame. Egy egész nemzet felkavarva. Gondoljunk minden katolikus emberre, és minden franciára. Mint minden honfitársunk, el vagyok keseredve, ahogy lángok marnak minket. 

Macron országos vészhelyzetként kezeli a Notre-Dame kigyulladását.

Többen megszólalt többek között Mike Pence, az Egyesült Államok alelnöke szerint a Notre-Dame világszerte a hit szimbóluma, és szívfacsaró látni, hogy Isten háza lángokban áll. Rajta kívül Donald Trump és Melania Trump is sajnálatát fejezte ki. Összeállításunkat a tűzesetre történő reakciókból itt olvashatja.

Már legalább egy éve kritikus volt a katedrális állapota

A katolikus egyház vezetői már tavaly sürgették a 850 éves gótikus épület felújítását, miután kritikus állapotba került az épület, amikor nagyobb repedéseket fedeztek fel. Az épület állapota minden bizonnyal a légszennyezés következményeként kezdett romlani. A BBC korábban forgatott a felújítást sürgető Michel Picot-val, aki többek között megmutatta azokat az elemeket is, amelyeket fával kellett pótolni, mert félő volt, hogy rászakadnak a járókelőkre. Részben ezért csak elektromos járművekkel lehetett az elmúlt hónapokban a  környéken közlekedni. 

A katedrális alapkövét 1163-ban rakta le III. Sándor pápa, a székesegyházat 157 éven keresztül, 1320-ig építették. A francia forradalom idején majdnem elpusztult, majd 1845 és 1878 között az eredeti tervek alapján újjáépítették. 

Az épület orgonája 7800 sípból áll, többször felújították, és a mai napig működik. A katedrális hossza 128, szélessége 41, ikertornyainak magassága pedig 63 méter.

Forrás: index.hu