Egyeztető tárgyalást folytattunk az Egyesített Szent István és Szent László Kórház- Rendelőintézet gazdasági és ápolási vezetőjével, valamint munkatársaival az Egészségügyi Dolgozók Tagozatának tagjait érintő kérdésekben. A gazdasági és humán témakörben folytatott tárgyalásokon az intézményi delegációt Kálmánné Juhász Ilona gazdasági igazgató és Dr. Berzéné Vági Andrea ápolási igazgató vezette, szakszervezetünket Bajzik Tamás elnök képviselte.

Az alábbi kérdésekben kértünk és kaptunk tájékoztatót.

1.      Kérdés: Az étkezési utalványokat a közalkalmazotti jogállású személyek részére miért nem folyósítja az  Intézmény?

Válasz: Az intézmény Kollektív Szerződése nem tartalmaz semmiféle béren kívüli juttatásokat, mivel évek óta a költségvetésben erre nincs fedezet.

2.      Kérdés: Az utazási költségtérítés körébe tartozó havi BKV bérletet miért nem kapják meg a dolgozók?

Válasz: A közlekedési költségek megtérítését a 39/2010.(II.26.) Korm. rendelet  szabályozza. Ettől nem térhet el az intézmény. Törvény szerint csak Budapest közigazgatási határáig és 86%-ban téríti a munkáltató. Jelezték, hogy sajnos ez is nagy havi kiadást ró a munkáltatóra.

3.      Kérdés: amennyiben az alkalmazottak kiemelten veszélyes, úgynevezett „fertőző” területen (pl.:Szent László kórház osztályai) látnak el szolgálatot, miért nem illeti meg őket veszélyességi pótlék

Válasz: Manapság már nincsenek klasszikusan fertőző osztályok az intézményben, ezért veszélyességi pótlék sincs. A 356/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet 16. §-a sorolja fel, hogy melyik területen, milyen munkakörben és mértékben kell az illetmény pótlékokat megállapítani. Ezt a rendeletet az Intézmény vezetősége betartja, ennek figyelembevételével kerül megállapításra a pótlék.

4.      Kérdés: A fizetési bérjegyzéken nem észlelik a dolgozók, hogy fel lenne tüntetve a hétvégi bérpótlék, holott erre a KSZ-is kitér az illetménypótlékok körében (lásd: KSZ 5.4.5.6.2. (7) Rendkívüli munkaidőben, munkakereten, vagy elszámolási időszakon felül végzett munkáért járó illetménypótlék)

Válasz: A munkarend folyamatos. A Kollektív Szerződés hivatkozott pontja a rendkívüli munkavégzésért járó illetménypótlék elszámolásáról rendelkezik. A rendkívüli munkavégzésre járó juttatás a ténylegesen teljesített óraszámok alapján minden alkalommal elszámolásra kerül. Az Mt. 97. §-a alapján a munkaidőkeret vagy elszámolási időszak alkalmazása esetén a munkaidő a hét minden napjára vagy az egyes munkanapokra egyenlőtlenül is beosztható. Intézményünk megszakítás nélküli munkarendben foglalkoztatja az egészségügyi dolgozókat.

5.      Kérdés: milyen lehetőséget lát a kórház, hogy az irreálisan kevés 68-74.000 Ft-os havi illetményt megemelje, szem előtt tartva az eddigi inflációt és az OÉT ajánlását

  Válasz: A közalkalmazottak illetményének megállapítása az érvényben lévő jogszabályok figyelembevételével történik. Minden év január 1-én a minimálbér, a garantált bérminimum és a kötelező fokozat váltás következtében az érintett dolgozók illetménye módosításra kerül.

6.      Kérdés: A munkáltató miért nem biztosítja a teljes védőruházatot, munkaruházatot, holott ez Munkatörvénykönyvi előírás is

Válasz: A szükséges védőeszközt, védőruhát és munkaruhát biztosítja munkáltató.