fbpx

A kormány a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység minimális, általános forgalmi adó nélküli rezsióradíjának jövő évi legkisebb mértékét 1889 forintban határozta meg – a rendelettervezet a kormány honlapján jelent meg szerdán.

A tervezet mellékletben tartalmazza a minimális rezsióradíj kiszámítását is. A főbb tételek közül az alapbér 679 forint, a munkáltatói járulék 242 forint. Az ügyvitel, munkahelyi vezetés-irányítás költség a rezsióradíjból 460 forint, míg a munkahelyi szociális szolgáltatás 52, az iparűzési adó 60, a társasági nyereségadó 4 forint. Eddig csak az építőiparban volt kötelező a minimális rezsióradíj alkalmazása, de július elején a kormány kötelezővé tette a vagyonvédelmi szolgáltatásoknál is. Német Ferenc, a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara elnöke korábban azt nyilatkozta: a kötelező minimális rezsióradíjtól azt várja a szakma, hogy a szolgáltatás minősége is javulni fog.
A parlament februárban fogadta el a közbeszerzési törvény módosítását, amelyben aránytalanul alacsony árnak minősül a vagyonvédelmi szolgáltatásnál az az ajánlati ár, amely nem éri el a minimális rezsióradíj kötelező mértékét.

forrás: www.napigazdasag.hu