fbpx

Megszegte a kormánnyal kötött megállapodást a Tesco, a vállalt létszámnövelés helyett egyre kevesebb embert foglalkoztat – állítja a szakszervezet.

 

A cég üzletpolitikája már az aláírás időszakában is ellentétes volt a kormánnyal 2012-ben kötött stratégiai együttműködési megállapodással – idézi a Magyar Nemzet a brit óriásvállalat hazai munkavállalóit képviselő Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetét.

http://bennfentes.files.wordpress.com/2008/07/tesco_titok.jpg?w=211&h=300

Foglalkoztatásért adókedvezmény

A Tesco a megállapodásban a létszám növelését, illetve a munkahelyteremtést vállalta. A szakszervezetnek ugyanakkor ezzel

ellenkező tapasztalataik vannak. Példaként említhető, hogy több olyan hipermarket is van az országban, ahol a korábbi 220 fős létszám helyett 170 főnek kell ellátnia ugyanazokat a feladatokat – mondta a lapnak Bubenkó Csaba, a szakszervezet elnöke.

A kormány és az áruházlánc megállapodásában egyebek mellett rögzítették a Tesco Globál Áruházak Zrt. jelentős foglalkoztatásbővítési szándékait. A cég azt is vállalta, hogy a jövőben felvételre kerülő alkalmazottakat külön képzésben részesítik. Cserébe a kormány biztosította, hogy hatékonyabbá teszi a képzési támogatások rendszerét, sőt, adókedvezmény formájában egyedi támogatást biztosít a Tescónak.

Szezonalitás

Bubenkó Csaba szerint a Tescóval folytatott megbeszélések során a vállalat megerősítette, hogy a raktáros, pénztáros, árufeltöltő és gépkocsivezető munkakörökben az összes létszám több mint negyedét érintő elbocsátások történtek. Az érdekvédelmi vezető szerint amikor a lánc képviselői aláírták a megállapodást a kormánnyal, már benne voltak a létszámcsökkentéssel járó folyamatban.

A lap megkereste a Tescót is, ahol elmondták: a megállapodás aláírásakor a Tesco teljes létszáma több mint 24 ezer fő volt. Ez az idei első hét hónap összesített adatai szerint már csak 23 és fél ezer volt. Ugyanakkor a 2012-es adat értelmezésekor figyelembe kell venni a kiskereskedelem egyik sajátosságát, a szezonalitást. Vagyis azt, hogy karácsonykor a foglalkoztatottak létszáma jellemzően magasabb.

 

forrás: fn.hir24.hu