fbpx

Szervezetünk társadalmi szerepvállalásaként azt tűztük ki célul, hogy lehetőségeinkhez képest mindenkinek tudjunk segítséget nyújtani, mondhatni az élet bármely területén. Ezen felül másik előnyünk a többi szervezettel szemben, hogy tudjuk, mi kell a munkáltatónak. Szervezetünk tisztviselői korábban már részt vettek a rendőrségi életpályamodell és az önálló határőrség koncepció kidolgozásában is. Megfelelő tapasztalatot gyűjtöttünk össze, hogy mire van szüksége az embereknek és mi a legfontosabb egy munkavállalónak. Ezért hoztuk létre és működtetjük a Szociális Védőháló Projektünket, melynek részeként az alábbi szolgáltatásokat tudjuk nyújtani:

 

Munkabiztonság: Azon tagunk /tagjaink/ részére, aki szeretne és hajlandó is dolgozni, annak biztosítunk munkahelyet úgy, hogy dinamikusan igazodunk a piaci igényekhez és ehhez mérten kedvezményes képzéseket és ezt követően állást biztosítunk azok számára, akik részt vesznek programunkban. Ugyanakkor az életpálya tanácsadó és coaching szakértőt is biztosítunk a tagok számára, így gondoskodva az egyéni életpálya modell kidolgozásának feltételeihez és igényeihez. Ezen kívül teljes biztosítást is élveznek egészségük és felelősségük terén is. Így az esetlegesen önhibán kívül a munkáltatónak vagy harmadik személynek okozott kár is megtérül oly módon, hogy a dolgozó havi fizetése azt nem sínyli meg.

Jogbiztonság: Tagjainknak ingyenes jogsegély és tanácsadó szolgálatot biztosítunk, kedvezményes képviseleti és ügyvédi díjakkal. E képviselet és érdekvédelmi rendszerünk mind a munkáltatóval szemben mind harmadik személlyel szemben többször bizonyította már hatékonyságát.

Pénzügyi biztonság: Tagjainknak nem kell attól tartani, hogy olyan pénzügyi döntést fognak hozni, ami későbbiekben, nagyban megnehezíti az életüket (pl: deviza hitel problémája).

Független szakértőink segítenek a megfelelő hitel, biztosítás és egyéb pénzügyi termékek kiválasztásában, elmondják azok előnyeit és hátrányait.

A hitel nem feltételen ellenség, csak jól végig kell gondolni, mérlegelni kell a lehetőségeket és a szakértő által elmondottakat a felelősségteljes döntés előtt.

Egészségügyi biztonság: Tagjaink számára évente több alkalommal is szervezünk kedvezményes rekreációs lehetősségeket (aktív/ passzív pihenések, utazások), amelynek során megvalósul a fizikai egészség.

Azonban a szellemi egészséget is fontosnak tartjuk. Ennek érdekében partnereinkkel közreműködve, évente több alkalommal szervezünk általánosabb tájékoztató jellegű és speciálisabb fórumokat, előadásokat, amelyek során szívesen fogadjuk, sőt bátorítjuk tagjainkat, hogy személyes, négyszemközti egyeztetést is kezdeményezzenek, jelezzék problémájukat. Az egyéni, vagy csoportos igényeket kielégítve életvezetési tanácsadó is a tagok rendelkezésére áll. Ezzel megvalósítva a valódi teljes fizikai és szellemi egészséget.

A nettó jövedelem növekszik (több lesz a fizetés és a munkáltató is jobban jár):

Már azzal, hogy valaki tagunkká válik és a munkáltatóval megegyezik, hogy a caffetériája egy részével támogat minket, akkor az adózási különbségek és az SZJA visszaigénylés lehetősségével több pénzt fog kézhez kapni mindezt úgy, hogy a munkáltatója örömmel fogja tudomásul venni, hisz neki kevesebbet kell adóznia.

Kedvezményes lehetőségek: Tagjaink számára már most is rengeteg kedvezményes lehetőséget tudunk biztosítani országszerte, melynek tárháza folyamatosan növekszik.

Jövőbeni céljaink közé tartozik a fenti szolgáltatások kibővítése mind térben, mind mennyiségben.

Tagtársainknak már élet-, baleset- és felelősségbiztosítással tudunk segíteni bajba jutott tagjainkon.