Tisztelt Tagtársaink és Olvasóink!

A napokban megkötött BKV Zrt. 2018. évi Bérmegállapodásával kapcsolatos híresztelések és napvilágot látott, ellentmondásos negatív tartalommal rendelkező érdekvédelmi híresztelésekkel szemben a tárgyalások sikeresen valósultak meg. Téves adatok és információk szólnak, valótlan számadatokkal arról, hogy jelen esetben csak 10% lenne a béremelés. A helyzet jelenleg ennél kicsit bonyolultabb és árnyaltabb, melyet a Nemzeti Szakszervezet szakértői, jogászai és gazdasági szakemberei a bértárgyalás napján is hajnali órákig ellenőriztek.

A vállalat dolgozói, a hiányszakmákban és az alacsony keresetű bérszinteken hozzávetőlegesen, akár 20% béremelésnek örvendezhetnek a bevezetésre kerülő „BÉRTARIFA” rendszernek is köszönhetően, mellyel a már eddig hektikusan álló bérolló helyzetének rendezése is megkezdődött.

Több adatot és részletet a vállalati érdek és hozzájárulás hiánya miatt nem közölhetünk, ezekről a vállalat dolgozói és a szakszervezet tagsága ki lett értesítve.

Továbbá a Nemzeti Szakszervezet és annak Közlekedési Tagozata kijelenti, hogy nem hajlandó semmilyen olyan kezdeményezéshez csatlakozni, melynek célja a hangulatkeltés, megosztás, alaptalan lejáratás, vagy egy érdekvédelmi vezető, szakszervezeti elnök esetleges „nagypolitikai” (DK képviselő jelölt) pályára való törekvéseinek támogatása.

Ebben szervezetünk nem vállal részt, hiszen a mi hitvallásunk, mely az alapszabályunk Preambulumában is olvasható a következő:  „Mi, az alapítók, Magyarország és az Európai Unió polgárainak jövőjéért érzett felelősségünktől vezérelve, az önkéntességen és a legszélesebb körű demokratizmuson alapuló érdekképviseleti rendszer létrehozását határoztuk el.”

Sokan elfelejtik sajnos, hogy már az idei évben is volt egy nagyon szép emelés (bár áprilisban), de volt egyszer egy visszamenőleges 197.000 Ft/ Fő kifizetés egy összegben. Erre még jött a 15% bérfejlesztés, ami sokunknak úgy valósult meg, hogy még ehhez megkapták a szakmai minimálbér emelést is, mely bár törvényileg volt előírva, de ez is a közös büdzsét terhelte. Az Állomási Diszpécsereknél (Metrónál) például sokaknak majd 40-45.000 Ft bruttó jövedelem emelést jelentett az idei év. És ezt még most decemberben megfejelte az állam, a vállalat, Budapest közgyűlése egy további jelentős összeggel, mellyel semelyik másik szegmens sem büszkélkedhet a szektorban.

Ez ismételten sokaknak, metrósoknak, villamosnál dolgozóknak, buszosoknak 30-40.000Ft/Fő/Hó bruttó jövedelem emelést jelent (ismét) havonta. Fenti számadatokat a bérszerződések dokumentumai tartalmazzák, melyet a Nemzeti Szakszervezet irattárából kértünk ki.

Igenis büszkék vagyunk arra, amit elértünk, mert szép teljesítmény. Sokat dolgoztunk azért, hogy ez a közös és igenis sikeresnek mondható bérmegállapodás létre jöhessen.

Ezek után mi nem kívánunk mást, mint békét, szabadságot és egyetértést.