fbpx

A Nemzeti Szakszervezet és a Közlekedési Alkalmazottak Polgári Szakszervezete 2016.07.23.-án 17 órai kezdettel a Lurdy Ház Konferencia Központban tartotta meg első Szent Kristóf napi jótékonysági estjét.

 

A rendezvényen a nagy érdeklődés és a nagy számban igényelt ingyenes belépőjegyek ellenére kevesen, a jelentkezők 50%-a jelent meg. Mint utólag kiderült, ítéletidő tombolt a fővárosban, a 3. metró is kétszer füstölt el aznap.

 

 

A jótékonysági est hagyományteremtő jelleggel került megrendezésre. A rendezvényt Bajzik Tamás az NSZ elnöke nyitotta meg. Köszöntő beszédében kitért arra, hogy érdekvédelmi hovatartozás és politikai nézetektől mentesen volt szükséges a rendezvényt életre hívni, hiszen a közlekedési dolgozók nélkül megállna az ország és az emberek nem juthatnának el munkahelyikre, és rekreációs célú tevékenységeik is megnehezülnének az állampolgároknak. Elnök úr külön kitért arra is, hogy ezzel az ünnepséggel méltón köszönhetik meg a lojális és lelkes dolgozóknak a vállalatok vezetői és a rendezvény szponzora az embertársaink irányába nyújtott magas szintű munkájukat. Elnök úr kiemelte, hogy a Szociális Védőháló Projekttel kapcsolatban már kormányzati szinten egyeztetnek, mely így országosan is várhatóan segítségére lesz az ország társadalmának. Beszédében jelezte azt is, hogy a Programot elindult, melynek közös célja a munkahelyekhez jutás megkönnyítése, illetve az új munkahelyek betöltéséhez szükséges feltételek megteremtése és biztosítása. Szervezetünk a kedvezményes lehetőséget ezzel mindenkinek biztosítja a jövőben.

 

Ezt követően a KAPSZ elnökségi tagja Deák Krisztián úr köszöntő beszéde hangzott el, aki külön kitért arra, hogy a két szervezet erős szövetséget hozott létre, mely sikeresen veheti fel a küzdelmet a munkavállalók minőségi érdekvédelme terén. Továbbiakban szintén köszöntötte az ünnepelt közlekedési dolgozókat és megköszönte nekik az elmúlt év kimerítő de ugyanakkor sikeres és eredményes munkáját.

 

A vezető tisztviselők köszöntőjének elhangzását követően Kun István a Netfone Telecom Kft. ügyvezetője köszöntötte az ünnepelt dolgozókat. Ügyvezető úr hosszasan méltatta a Nemzeti Szakszervezet és a távközlési cég közötti eredményes és most már 3 évre visszatekintő mély partneri kapcsolatot és annak új fejleményiről is beszámolt a megjelentek előtt. Beszédében jelezte, hogy külön szolgáltatási csomag fejlesztésébe kezdenek az NSZ-el karöltve, hogy a jelenleg is népes ügyfélkörnek még jobb kondíciókkal tudjanak a kor elvárásainak szellemében szolgáltatni.

 

Nem maradhatott el ugyanakkor a részletes beszámoló sem a Szociális Védőháló Projekttel kapcsolatban, melyet dr. Chen Sheng Wei az NSZ vezető jogi ügyvivője ismertetett az összejöttekkel. Ügyvivő úr a legfrissebb vívmányokról is tájékoztatást nyújtott, mint az életpálya tanácsadó, a rekreációs masszázs és a legfontosabbról a teljes körű egészség és felelősség biztosítás helyzetéről. Utóbbival kapcsolatban a pozitívumokat is kiemelte a dolgozóknak, hogy most már nem csak a munkahelyen, hanem azon kívül is teljes mértékben védettekké fognak válni. Beszédében megjegyezte ügyvivő úr, hogy ez nem jelent a tagságoknak plusz tagdíj befizetést, hanem ezt a jelenleg is nyújtott szolgáltatások mellett élvezhetik a tagtársak. Emellett igen jutányosan lesz lehetőségük kiegészítő biztosítást kérni a partner biztosító cégtől, mely akár jármű, ingatlan, ingóságra is kiterjedhet a tagok kérése alapján.

 

Az ünnepséget Bajzik Tamás elnök úr beszéde zárta, melyben megköszönte a megjelenteknek, hogy elfáradtak és szakszervezeti hovatartozás nélkül is tudtak örvendezni annak, hogy most már a közlekedési dolgozóknak is van egy védőszentje, van egy napjuk, ami végre csak róluk szól.

 

Itt azonban az ünnepség nem ért véget. Elnök úr ezen ünnepi alkalomból külön elismerésben, tárgyi jutalomban és köszönő oklevélben részesítette dr. Székely Zoltánt, a szervezet alapító tagját, a hosszas és fáradhatatlan munkásságáért, valamint nem utolsó sorban az NSZ jogsegélyszolgálatának megalapításáért. A sor itt azonban még nem ért véget, ugyanis a Rekreációs és Szabadidő Tagozat élére kinevezésre került Varga Lászlóné elnöki megbízott, valamint átvette elnöki megbízását a Közlekedési Tagozatban Zsolnai Lajos mb. csoportvezetői tisztségre.

 

Bajzik Tamás elnök úr az elismerések és kinevezések átadása után állófogadásra invitálta meg az ünnepségre megjelenteket, melyet az NSZ-KAPSZ és a szponzorok finanszíroztak meg.

 

A rendezvény 20 órakor ért véget a résztvevők sajnálatára. A résztvevők között köszönthettük más ágazatbeli dolgozók, a BRFK és a Posta, valamint az egészségügy dolgozóinak prominens képviselőit is. Ahogy többen elmondták, végre kötöttségek nélkül is megoszthatták egymással az ágazatokon belüli gondjaikat, problémáikat. Kihangsúlyozták ugyanakkor, hogy most már látják, elkezdődött az eredményes összefogás az érdekvédelmi szervezetek között.

 

 

 

 

Budapest, 2016. július 28.

 

a fotókon látható személyek, fentről lefelé haladva:

1. Bajzik Tamás úr az NSZ elnöke,

2. Deák Krisztián úr a KAPSZ elnökségének tagja,

3. Kun István úr a Netfone Telecom Kft. ügyvezetője és az NSZ Kiemelt Partenere,

4. Dr. Székely Zoltán alapító tag, a jogtanár.hu vezetője és az NSZ Partnere,