fbpx

 

A Nemzeti Szakszervezet Elnökségének

2016/6. számú nyilatkozata

 

 

Szakszervezetünk Elnöksége a BKV Zrt.-nél 2016.04.04.-én részt vett a HÉV kiszervezésével kapcsolatos konzultációs egyeztetésen, melyet dr. Döbrei István a HÉV igazgatója tartott meg. Az egyeztetés során elhangzott, hogy határozat útján megindult a HÉV külön vállalatba szervezése, melynek befejezésére a legvégső határidő 2016.12.31.-e.

Az igazgató úr elmondta, hogy az átszervezés során munkahelyek és a bérek nem sérülhetnek. Ezzel kapcsolatban már egy korábbi egyeztetésünk alkalmával az egyeztetés során nyilvánvalóvá tette a HÉV Igazgatója, hogy bármi történjen is, arra törekszik vezetőként, hogy a HÉV és a munkavállalói állomány egyben maradjon, bármilyen változásról is legyen szó, hiszen ez egy nagyon speciális terület. 

A további tárgyalások során természetesen a HÉV Igazgatóságnál alkalmazásban álló tagtársaink érdekeit a végsőkig fogjuk képviselni, melyet már korábban is nyilvánvalóvá tettünk az érintett vezetők és Bolla Tibor elnök-vezérigazgató úr előtt is.

Szervezetünk Elnöksége ugyanakkor igyekszik azon munkavállalókon is segíteni, akik még nem bírnak aktív tagsággal szervezetünk soraiban.

 

 

Budapest, 2016. április 05.

Nemzeti Szakszervezet

 Elnöksége