fbpx

A Nemzeti Szakszervezet Elnökségének

2016/3. számú nyilatkozata

                                                                                                       

Szakszervezetünk Elnöksége a BKV Zrt.-nél tapasztalható változásokat megelőzendő a munkáltató képviselőjével dr. Döbrei István HÉV Igazgatóval személyes konzultációt kezdeményezett.

A konzultációra 2016. február 19.-n 10 órakor került sor a BKV Zrt. Akácfa utcai székházában. Az egyeztetésre való felkérés oka az volt, hogy több helyről olyan információt kaptunk, ami a Hév Üzemigazgatóságnál drasztikus létszámleépítésre utalt.

Az egyeztetés során nyilvánvalóvá tette a HÉV Igazgatója, hogy bármi történjen is, arra törekszik vezetőként, hogy a HÉV és a munkavállalói állomány egyben maradjon, bármilyen változásról is legyen szó, hiszen ez egy nagyon speciális terület. 

Ugyanakkor a munkáltató örömmel fogadta szervezetünk azon jelzését, hogy bármi történjen is a HÉV alkalmazottakat a szervezetünk által elindított Szociális Védőháló Programban segítségben fogjuk részesíteni, hogy esetleges állásvesztés esetén is jövedelemhez és szakmához tudjuk juttatni a bajba jutott kollegáinkat.

 

Budapest, 2016. március 2. 

Nemzeti Szakszervezet

Elnökség